Amikor kijöttünk Norvégiába és láttunk hogy micsoda síkultúra van itt rögtön tudtuk, hogy eljött a nagy lehetőség a régóta dédelgetett álom megvalósítására - végre megtanulhatunk síelni! Akkor még nem tudtuk, hogy ez nem olyan egyszerű. No, nem maga a síelés - bár teszem hozzá az sem -, hanem kiigazodni azon a rengeteg síelési ágazaton amit itt gyakorolnak kicsik és nagyok. Egy évvel ezelőttig azt hittük, hogy hobbiszinten létezik sífutás és lesiklás, amiből mi az előbbit választjuk, nem csak azért mert Olsó környékén ez az elterjedtebb, hanem azért is, mert ez áll közelebb hozzánk. Végülis olyasmi mint a kirándulás, csak nem tapossuk a havat, hanem csúszunk rajta és idővel 30-40 km-es távokat is megtehetünk. Legalábbis ez volt a mi elképzelésünk.
Ezt a tiszta és naív hozzáállást az első baráti beszélgetés azonnal darabokra törte, amikor ismerősök megkérdezték, hogy korcsolyázó stílusban avagy klasszikusban szeretnénk e síelni, majd látván értetlenségünket megpróbálták a lehetetlent: 5 percben elmagyarázni a különböző sífutás-stílusok és a hozzájuk kapcsolódó felszerelések előnyeit és hátrányait. A magyarázat közben csak úgy repkedtek a szakszavak, melyeket magyarul sem értettünk volna, nemhogy norvégul vagy angolul, így végül egy hatalmas káosz keletkezett a fejünkben ezzel az egész síizével kapcsolatban. Aztán pár órás internetes kutatás után megértettük a főbb csapásvonalakat, majd azt is, hogy mindegy melyik stílust/felszerelést választjuk, mert úgyis a gyakorlatban fog kiderülni, hogy jól választottunk e.
Közben azt is megtudtuk, hogy egy rendes síelő norvégnak van legalább öt pár síléce a különböző hótípusokhoz, az adott napi hőmérséklethez és a pályaviszonyokhoz mérten.
Decemberben már volt némi hó a hegyekben, de az igazi síszezon január elején kezdődött, és ekkor szerencsénk is volt, mert a kedvenc sportboltunkban kiárusították a tavalyról megmaradt sícuccokat, és ugyan közel két órás sorbánállás után, de megvettük életünk első sífelszerelését. Természetesen minden cucc gyönyörű és a sícipő meglepően kényelmes. Nekem egyébként a Star Wars-ból Darth Vader fehérbe öltözött rohamosztagos katonái jutnak eszembe minden alkalommal, amikor lenézek a lábamra és meglátom ezt a kicsit földöntúli, otrombán sportos, fűző nélküli, fehér lábbelit. Nagyon komolyan nézünk ki benne főleg az utcán vagy a metrón, amint igyekszünk telitalpon lépegetni és teljes koncentrációval figyelni nehogy elcsússzunk.
Én nem vállakozom arra hogy ebben a blogposztban bemutassam a különböző síágazatokat és a kapcsolódó felszereléseket (pedig megtehetném:-), az egyszerűség kedvéért csak annyit mondok, hogy kétféle sílécet vettünk, az egyiket kell vaxolni a másikat nem. Természetesen mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai. A vaxolósnak feltétele, hogy megtanuljunk vaxolni, és talán mondanom sem kell, hogy minden hófajtára és hőmérsékletre más vaxot kell használni, és ha nem jót választunk akkor bizony könnyen elér bennünket a norvég élet egyik legnagyobb krízise, a "smørekatastrofe", vagyis a vaxkatasztrófa, melyet jól szemléltet az egyik fotó. Könnyen belátható, hogy ezzel a síléccel nem zökkenőmentes a csúszás.
Osló környékén rengeteg síút található, gyakorlatilag szinte minden turistataút el van készítve síútnak, és minden nap újra előkészítik a nyomvonalakat. Erre szükség is van, mert rengetegen síelnek, ez egy igazi tömegsport itt, amit a gyerekek tanulnak a suliban és egyszerűen a társadalmi szocializáció szerves része. Öt éves kortól hetvenöt évesig minden korosztály megtalálható a síutakon. Sokan síelnek kutyával, derékhoz erősített pórázzal, a kisgyerekes családok pedig babaszánnal, amit valamelyik szülő húz.
A tömegsport jellegnek megvan az a hátránya, hogy tényleg rengetegen vannak az utakon, ami kezdőként kimondottan veszélyes, hiszen mi még nem tudunk úgy manőverezni, ahogy majd fogunk tudni két év múlva :-), és így nem csak magunkat veszélyeztetjük, hanem másokat is. Emiatt korán reggel vagy estfelé szoktunk menni, amikor kevesebben síelnek, így nyugodtabban tudunk gyakorolni.
Igyekszünk hetente két-három alkalommal kimenni: szombaton, vasárnap és egyszer hétköznap. Főleg Skullerud-re, egy gyakorlópályára járunk, ahol vannak kisebb-nagyobb dombok, körpályák, és indulnak túrautak is. Plusz ha elfáradunk beülhetünk a helyi faház-büfébe ahol isteni a kávé és nagyon finomak a sütik. A pálya este ki van világítva így lehet munka után is menni. Mondjuk a sötét egyébként sem zavaró, mert a hó még akkor is világít ha a Hold nem látszik, meg egyébként is az Osló környéki síutak egy része ki van világítva esténként, illetve sokan használnak fejlámpát.
Állítólag nagyon ügyesek vagyunk, de mi azért kicsit bénának érezzük magunkat. Rengeteget esünk, ami már önmagában is nagy élmény, hiszen ha jól meggondolom felnőttkoromban alig párszor estem el és egyikre sem gondolok vissza szívesen, viszont hóba esni egészen más élmény, bár azok a hosszú, összegubancolódott sílécek tudnak némi zavart okozni felállás közben. Szóval mindent összevetve jól megy a síelés!
Ahogy a fotókon is látszik a nap nem süt hétágra. Ha jól belegondolok januárban 10 óránál többet biztosan nem bukkant ki a felhők közül, és ha nem járnánk síelni talán nehéz lenne elviselni ezt a szürkeséget, de az új hobbit is bekalkulálva biztosan nem cserélnénk le a norvég telet semmilyen melegégövire.
