Május 17-e a legnagyobb ünnep Norvégiában. 1814-ben ezen a napon vált függetlenné az ország Dániától több száz éves együttélés után. Ugyan rövidesen a napóleoni háborúk lezárásakor Norvégia Svédországhoz köttetett közel 100 évre, de a norvégok mégis a Dániától való függetlenedést ünneplik nemzeti napként. Talán a svédekkel könnyebb volt az együttélés, vagy egyszerűen a 700 éves dán unió után már megemlíteni sem érdemes azt a 90 évet amit még a másik szomszéddal töltöttek...?
Akárhogy is van, tény hogy ez egy igazi nemzeti ünnep. Nagy I-vel, nagy N-el és nagy Ü-vel kéne írnom, mert fantasztikus volt megtapasztalni, hogy milyen egy nemzeti nap, amikor minden ember ugyanannak örül, ugyanarra büszke. Legalábbis amennyire három hónapos tapasztalatunkkal és norvég tudásunkkal meg tudjuk állapítani, az ünneplésben nem voltak pártpolitikai vonulatok. A norvégok, mint nemzet együtt és egységesen örültek valaminek, ami mindenkinek ugyanazt jelenti.
Ezen a napon a norvégok a szekrényben hagyják a sportos ruháikat és szépen, elegánsan felöltöznek. Sokan viselnek ún. bunad-ot, vagyis népviseletet, de akinek nincs az is felveszi a kosztümöt/öltönyt. Az egyes tájegységeket különböző színű és mintázatú népviseleti ruhák jellemzik, de sok családnak van saját mintázatú, és saját készítésű ruhája. Az egyes ruhák átöröklődnek a családon belül a fiatalabb generációkra. Az idősklubban mesélte az egyik hölgy, hogy anno ő varrt magának is ruhát, majd a lányának és az unokahúgának is, és mindegyikük hordja a mai napig. Ezen a napon a gyerekek az iskolával/óvodával gyerekvonatoznak, vagyis fogják egymás kezét/vállát és csoportosan vonulnak az utcán a királyi rezidencia irányába, ahol a királyi család integet az erkélyről. Hát, igen... számomra ez a május 1-ei felvonulásokat idézi, amikor óvodásként a nagymamámmal vonultunk kis piros vagy piros-fehér-zöld zászlót lobogtatva a Felvonulás téren és a tribünről Kádár János integetett a tömegnek. De hát ez egy másik ország, másik történettel, és itt legalább csak norvég zászlók lobognak. Egyébként is gyerekként nagyon jók voltak a május 1-ei felvonulások, mert mindig kaptam vattacukrot, és a gyerekek itt is ezen a napon azt esznek amit csak akarnak.
Jó volt látni, hogy az ázsia/arab és mindenféle nációhoz tartozó emberek is megadták a tiszteletet ennek a napnak. Mi is megtettük amit szegényes ruhatárunk lehetővé tett, bár attól tartok, hogy a mi esetünkben csak mi tudtuk, hogy ki vagyunk öltözve. Egy pici norvég zászlót is sikerült szereznünk, ... amit boldogan lobogtatva sétáltunk a tömeggel... írhatnám így is, de ez nem lenne igaz, szóval az a korrekt befejezése a mondatnak, hogy ... amit betűztünk Adri baglyos táskájába. És mivel a tömeget nem szeretjük, másfél óra elteltével szépen hazasétáltunk. Otthon még egy kicsit belenéztünk a tévés közvetítésekbe, ahol országos körképben mutatták, hogy az egyes területeken milyen szépen vonatkoznak a gyerekek és milyen ügyesen lobogtatják a zászlójukat. Oslótól északra - szerintem nem több mint 150 km-re - például sílécről jelentkeztek be az ünneplők. Nagyon vicces volt, ahogy a nők buggyos szoknyában, a férfiak pedig bricsesz nadrágban síléccel a lábukon közeledtek a kamera felé egy havas mezőn. Hát igen, ahhoz képest hogy minden hírforrásunk szerint a május a legszebb hónap Oslóban, egy hete szinte folyamatosan esik az eső. A hegyekben hó. Ugyanis még errefelé is ritka a nemzeti nap sílécen való ünneplése.
Túl vagyunk a második dugnádunkon is. Aki nem olvasta volna az előző bejegyzést annak segítek, hogy ez egy közösségi megmozdulás, melynek során egy adott napon pl. szemetet szednek a gyerekek az iskola körül, vagy egy hétvégi napon szemétszedést hirdetnek a strandokra (igen, vannak strandok!:-)), illetve most a mi esetünkben a házban ahol lakunk, a lakók közösen kapirgálnak a kertben, kidobják a pincéből a felesleges holmikat. Szóval a lakókörnyezetünk szebbé tétele érdekében közösen teszünk. Jó kezdeményezés, tetszik. Így legalább megismertük a szomszédainkat (legalábbis párat), és végre legálisan megnyeshettem a biciklimhez nyúló rózsabokor ágait, melyekkel minden bringalezáráskor és elinduláskor hadakozok. Egyébként csupa fiatal lakik a házban.
Központi szervezésű lomtalanítás nincs, viszont helyette van ez az évente egyszeri dugnád, amikor rendel a ház konténert vagy ha kevesebb a felesleges holmi akkor egy hatalmas nejlonzsákszerű zippzáras hulladékgyűjtőt, amibe belerámolják a felesleget majd 1-2 napon belül elszállítják azt.
Lomtalanítás nincs, de persze itt is sokaknak van felesleges bútoruk, ruhájuk stb. Amennyire látjuk három bejáratott módszer létezik ezen tárgyaktól való megszabadulás érdekében. Meghirdetik a neten eladásra vagy ingyen elvitelre (így vettük a porszívónkat), vagy vannak olyan, valamely szociális szervezet által üzemeltetett üzletszerű helyek ahova szabadon lerakhatók és elvihetők a ruhák és kisebb használati tárgyak, illetve a harmadik megoldás, hogy egyszerűen kirakják az utcára, közterületre és aki akarja elviheti. A házunkban a postaláda környékén szoktak lenni a szabad préda cuccok, itt tettünk szert egy rádiós órára. És tegnap a szomszédban találtunk egy nagyon szép kinyithatós tömörfa ebédlőasztalt amire rá volt rakva egy cetli, hogy ingyen elvihető. Hát, elvittük, felszenvedtük a másodikra, és lecseréltük az eddigi kicsit instabil asztalunkat erre. Gyarapodunk, no.
