Norvégiáról nem sokat tudunk otthon, de az első reakciója szinte mindenkinek az volt a költözésünk kapcsán, hogy „abba a hidegbe?”, majd a második, hogy „ott nem terem meg semmi!”. Nos, az időjárásról az a tapasztalatunk, hogy nagyon változékony. Egy nap alatt átélhetjük akár az összes évszakot (bár a nyárral még nem volt dolgunk), de a tavaszt, a telet és az őszt már ismerjük. És mindezt kevesebb, mint két hét alatt! Melyik az a másik ország, ahol ilyen rövid idő alatt ilyen sokrétű tapasztalatot lehet gyűjteni az időjárás tekintetében?! Itt egy átlagos nap úgy néz ki, hogy reggel hétágra süt a nap, majd egy óra múlva beborul és esik kicsit az eső, majd jön egy hózápor, majd megint napozunk kicsit, aztán hosszabb-rövidebb ideig tartó jégesővel tarkított (amolyan nyári) záporok jönnek, majd akkora köd ereszkedik a városra, hogy az orrunkig sem látunk, és ez így megy tovább, és valószínűleg a nyarak sem telnek másképpen, csak nem 0 fok lesz, hanem 20-25.
Oslo egyébként egy síelő város, szerintem kb. minden második ember sílécen tölti a hétvégéjét (legalábbis az év hidegebb felében). Kicsit mi is felmentünk kirándulni egyik nap az itteni Budai hegyekbe, és mi voltunk az egyetlen síléc nélküli túrázók. Az 5 évestől a 80 évesig mindenki sífutott. Ennek megfelelően nagyon jó sífutó útjaik vannak, egy részük esténként ki is van világítva, hogy a rövid téli napokon is fel lehessen menni kicsit mozogni munka után. A sportra egyébként is nagyon adnak. Valószínűleg itt a legmagasabb az egy főre jutó sportboltok száma, ami praktikusan azt jelenti, hogy a belvárosban – túlzás nélkül – minden sarkon van egy sportbolt, és persze rengetegen futnak és bringáznak a rossz idő ellenére is. Azok számára is van lehetőség, akik hidegben nem akarnak szabad ég alatti mozgásformát választani. Nekik kínálnak megoldást a (csak) minden harmadik sarkon fellelhető fitnesstermek. Egy ismerősünk szerint, ha találkozol egy norvég emberrel és megkérded, hogy merre járt, mit csinál éppen, akkor két válasz lehetséges:
1. Épp edzeni megyek.
2. Épp végeztem az edzéssel.
Részben az időjáráshoz is kötődik a levegő minősége. Gondoltam, hogy itt jobb lesz a levegő, mint otthon, de arra nem voltam felkészülve hogy ez hogyan fogja érinteni a mindennapjainkat. Íme néhány példa: a lakás nincs tele porral, vagyis nincs mit felmosni, valamint ha letörlöm az asztalt nem lesz ugyanolyan poros két óra múlva; a szemüvegemet nem kell mindennap tisztítanom; az arcbőröm három nap múlva olyan sima lett mint amikor a törökországi fürdőben dolgozó janicsárok végigdörgöltek a speciális dörgölőjükkel, ezzel megszabadítva a felhámrétegemtől. A különbség csupán annyi, hogy a török fürdő után szépen lassan visszanyertem az eredeti formámat, viszont most hiába ellenőrzöm minden reggel az arcomat, nincs változás. Kisimultam.
Ez a szép kék tengerparti kép Oslo múzeumi negyedében készült, ami a Bygdoy félszigeten található a belvárostól pár km-re. Az útikönyv ajánlását követve első körben a Kon-Tiki Múzeumot, és a tengerészeti múzeumegyüttest (The Fram Museum; Norsk Maritimt Museum) néztük meg, mert ezek árulják el a legtöbbet a norvég népről - az útikönyv szerint. A Kon-Tiki egyébként is elsőbbséget élvez nálam minden egyéb norvég múzeummal szemben, mert annak idején nagy élvezettel olvastam Thor Heyerdhal beszámolóit. Talán nem mindenki ismeri a nevét, ezért pár mondatban összefoglalom, hogy kiről is van szó. Thor Heyerdhal és öt társa1947-ben egy kis balsafa tutajjal (melynek neve Kon-Tiki volt) Peruból indulva átkelt a Csendes-óceánon a Polinéz szigetekre. Ezzel kívánta bizonyítani, hogy az uralkodó elmélettel ellentétben nem Nyugatról népesítették be Polinéziát, hanem keletről az inkák vándoroltak át. Addig ugyanis a kutatók azt gondolták, hogy az akkori "primitív" hajókkal nem lehetett átkelni az óceánon. Heyerdhal és társai több mint három hónap alatt megtették az utat, és ugyan a tudományos világ nem fogadta el egyértelműen az új elméletet, de a legfőbb érvük - vagyis a balsafa tutaj alkalmatlansága hosszú tengeri utakra - megdőlt. Heyerdhal egyúttal új műfajt teremtett a néprajzkutatásban: az expedíciós néprajzkutatást. Nagyon felemelő és megható érzés volt élőben látni a Kon-Tikit. Igazából a többi múzeum számomra el is törpült a Kon-Tiki mellett, pedig azért voltak még nagy norvég felfedezők és felfedezések a világtörténelemben, és ennek nyomai megtalálhatók az említett két múzeumban.
Az ételekkel kapcsolatban egyelőre nagyon szegényes tapasztalataink vannak, de azok pozitívak. Kicsit tartottam tőle, hogy a zöldségek és gyümölcsök ízetlenek lesznek, de erről szó sincs. Annak ellenére, hogy Norvégia szinte minden zöldség-gyümölcsből behozatalra szorul meglepően jó íze és illata van mindennek. Az alma lédús, az uborkának friss illata van, a sárgarépa ropogós. Így talán nem is annyira meglepő, hogy a múlt héten főztem életem legjobb krumplifőzelékét. És ami nagyon tetszik, hogy minden boltban árusítanak élő fűszernövényeket, és úgy tűnik, hogy viszonylag tartósak, legalábbis a mi kis bazsalikomunk már lassan két hete szolgáltatja leveleit az ételeinkhez, valamint újakat is növeszt, pedig nem is ültettük át. És ami szintén pozitív, hogy egy petrezselyemcsokor akkora, mint otthon tíz. Hát, ezek lennének az élet apró örömei! A fotón az első (mákos) sütink látható"sör" felirattal.
