Szombat délután érkeztünk meg az oslói reptérre és ekkor ért bennünket az első döbbenet. Hogy fogunk ennyi táskát kézben, háton, mellkason, fejen, kisujjon elvinni? Ennyi cuccal még életünkben nem indultunk sehova: két hatalmas és két kisebb hátizsák, egy bőrönd, és egy hatalmas sporttáska amit legfeljebb egy jól megtermett 190-es férfi tudna egyedül vinni. Hogy súlyban is kifejezzem, fejenként 40 kg. Mondjuk sokat nem problémáztunk ezen, mert annyira szerencsések voltunk, hogy egy magyar srác, Peti (akinek a testvérét ismerjük otthonról), az indulás előtti este felajánlotta, hogy kijön elénk autóval. Az első nehézség kipipálva. De még egy kicsit a cuccoknál maradva, természetesen az első este rájöttünk, hogy rengeteg felesleges holmit hoztunk. Petit megkérdeztük, hogy az öt éves oslói tapasztalatával mit hozna magával ha visszaforgathatná az idő kerekét. Pálinkát és szalonnát. Nekünk a fejenkénti 40 kilónkba egy üveg pálinka még éppen befért, szalonnával pedig nem élünk. Szóval mégsem pakoltunk olyan rosszul.
A második döbbenet a lakásba belépve ért, amit Adri munkahelye bérelt számunkra. Ekkor jutott el mélyebb tudati szintre amit eddig viccesen fogtunk fel és olyan izgalmasan hangzott: elköltöztünk. Igen, itt fogunk élni ebben a miniatűr lakásban, a mi jól belakott hangulatos két szobás otthonunk helyett. Az az első pillanatban egyértelmű volt, hogy ez a lakás otthon nem lesz, nem csak a mérete miatt, hanem mert a szekrények, polcok és fiókok tele vannak az előző lakó cuccaival, aki csak ideiglenesen költözött el. Láthatóan egy kicsit összepakolt, hogy elférjünk, de ugye fejenként 40 kiló cucc azért helyigényes. Viszont így legalább nem kell gondolkodnunk azon, hogy van e lehetőség tovább bérelni ezt a lakást, mert a válasz egyértelmű.
A harmadik döbbenet másnap reggel következett, amikor a kanapén ülve a szokásos teánkat szürcsölgetve nem a szokásos módon az éjszakai álmainkat egymással megosztva cseverésztünk, hanem néma csendben ülve azon elmélkedtünk magunkban, hogy lehet ilyen csend ebben a lakásban aminek az ablakai az utcára néznek, és maga a lakás nem egy civilizációtól elzárt tanyán fekszik, hanem Norvégia fővárosának központjától nem is olyan messze. Miért nem szűrődik be legalább egy autó zaja, emberek beszélgetése, a szomszéd mosógépe vagy madárcsicsergés? Vagy legalább egy szirénázó mentőautó?! Hol vannak a jól ismert de már nem is érzékelt háttérzajok – mint például a kukásautó reggel 6-os csörömpölése -, amik észrevétlenül ugyan, de ugyanúgy hozzátartoztak az otthonosság érzéséhez? Ekkor ért el egy következő tudati szintre a már említett költözésünk mélysége, és ennek a lépésnek a következményei, nevezetesen, hogy nem csak elköltöztünk, de itt ezen az új helyen fel is kell építenünk egy új életet, amihez ugyanúgy hozzátartozik az itteni háttérzajok (vagy éppen azok hiányának) transzportálása, mint az új munkahelyi közösségbe való integráció.
Több rádöbbenésünk az első napokban nem történt, ellenben megkezdtük a város felfedezését, és az új környezettel való ismerkedést.
A várost kettészelő Akerselva nevű patak mellett lakunk, aminek mindkét partján kis ösvények futnak, a gyalogosok, kutyások és kocogók nagy örömére. Már mi is voltunk egyszer futni. A patak belefolyik a tengerbe, mely kb. 3 km-re van tőlünk, és egyszer már le is sétáltunk a partra, de éppen olyan köd ereszkedett a kikötőre, hogy alig pár méterre láttunk. Viszont a kikötő közelében rábukkantunk – ahogy ezt később megtudtuk -, a város legolcsóbb szupermarketjére, ami – egyéb boltokkal ellentétben - vasárnap is nyitva van. Ez egy török bolt rengeteg szósszal, fűszerekkel, vagy húsz féle rizzsel, magokkal és szerencsére gazdag zöldség-gyümölcs kínálattal. És nem utolsó sorban, itteni viszonylatban nagyon kedvező árakkal dolgoznak, átlagosan olyan 40%-al lehet drágább mint otthon a Spár, amit nagy örömmel konstatáltunk, hiszen háromszoros szorzóra számítottunk. Ezen felbuzdulva be is vásároltuk az alapélelmiszerek első körét (olaj, fűszerek, rizs, zöldségek stb.), mivelhogy alapvetően főzésre készülünk a kifőzdébe járás helyett. Gyűjtünk az albérletre, így most nagyon odafigyelünk a kiadásainkra, még írjuk is őket.
Magunkhoz képest elég jól belecsaptunk az éjszakába is, az első két itteni esténken rögtön partiztunk, és szintén szokatlan módon, mindkét este ittunk is. Sőt vasárnap este még egy koncertre is eljutottunk, egy jazz-folk-rock örömzenét játszó 16 fős csapat koncertjén „csápoltunk”.
Ahogy azt előre gondoltuk rendszeresen norvégnak néznek bennünket. És neeem, nem csak azért, mert Norvégiában vagyunk, és így alapból mindenki norvégul szólna hozzánk, hanem... pl. megyünk egy társasággal akik magyarul vagy angolul beszélnek, és nekik angolul köszönnek a biztonsági őrök, nekünk viszont automatikusan norvégul. Ez vicces, mert Magyarországon rendszeresen külföldinek néztek bennünket – főleg Adrit a 80’-as évekbeli rendőrszemüvegével -, külföldön pedig hazainak. Szóval nincs mese, norvégok leszünk.
Egy kicsit tartottunk attól, hogy Norvégia amolyan tökéletes ország lesz, ahol tükörsima a betonút, gyönyörűen rendezettek a parkok, ahol egy hangos szó nem hagyja el az emberek ajkát, ahol minden épület fel van újítva, sehol egy graffiti. Amolyan Svájc. Hát, erről szó sincs, legalábbis az első benyomásaink nem erre engednek következtetni. Osló egy olyan város benyomását kelti, ahol a városatyák hírét sem ismerik a városrendezésnek, mintha csak véletlenszerűen követnék egymást a különböző stílusú épületek és maguk a városnegyedek is egyértelműen kaotikus rendszert mutatnak. Tele van olyan építménymaradványokkal, amiknek az eredetében éppoly bizonytalan vagyok mint a valaha volt funkciójában, de lehetnek akár második világháborús bunkerromok, vagy rég lebontott gátak. Mindezzel együtt, vagy épp ezért, tetszik nekünk a város. A már említett folyó partja tele van ilyen épületekkel, romokkal, maradványokkal, graffitizett házakkal, melyek talán a 68'-as hippimozgalom maradványai. Időnként olyan érzésem van, mintha Berlinben sétálnék, máskor meg mintha Koppenhágában, és részemről mindkét várost nagyon szeretem. A házakkal kapcsolatban ami még feltűnő, hogy nem használnak függönyt, minden lakásba be lehet látni esténként. Az a fehér rolószerűség elterjedt, gondolom arra mindenképpen szükség van nyáron, amikor nem megy le a nap éjjel sem.
